
A Valentin nap a legromantikusabb nap az évben
Ilyenkor sétál minden szerelmes pár kéz a kézben.
Olyanok, mint a galambok, a gerlicék,
Kik majd együtt építenek, mint madár a fészkét.
A Kisbéri Napok fénypontja a Hooligans együttes koncertje volt, akiket óriási tömeg fogadott a Lovarda téren.
Zentai László tartott előadást az Európa Fórumon, melyet a Kiskastélyban tartottak.
Testvérvárosaink művészei is felléptek rendezvényünkön.
Szombaton, 10 órakor Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő asszony nyitotta meg az idei díszmadárkiállítást, melynek főszervezője Schek Ferenc volt.
Péntek este a Lovarda téren a helyi NOISE+ zenekar szórakoztatta a közönséget.
Önkéntesség, ahogy én látom címmel rajzpályázatot hirdettünk, melyre az óvodások és több kisbéri mellett aranyosgyéresi fiatalok is készítettek pályaműveket.
1. helyezett: Horváth Cintia
2. helyezett: Niebl Mirella
3. helyezett: Fegyveres Zsófia
Molnár György, Líra-díjas harmónikaművész koncertjén sokan táncra perdültek.
A XII. Kisbéri Napokat dr. Udvardi Erzsébet polgármester asszony nyitotta meg ünnepélyesen, ahol egyúttal díjátadásokra is sor került.
A Szinyi Gábor vezette KiSSzoba zenekar idén is remek hangulatot varázsolt a tópartra.
A Lovarda téren felállított nagyszínpadon az elsők között lépett színpadra a Viva la Musica csapata.
A Kiskastélyban működött a Meseudvar, ahol az óvónők bábjátékai mellett Écsi Gyöngyi előadását tekinthették meg a nevetni vágyók.
A Kézműves udvarban varrással, korongozással ismerkedhettek a kíváncsiskodók, és a környezetvédelem jegyében még újrahasznosított alapanyagokból is készíthettek tárgyakat.
A Játék Határok Nélkül ismét izgalmas vetélkedést nyújtott a testvérvárosi és helyi csapatoknak egyaránt.
A Huszártanyán hagyományőrző huszárok és Jére István patkoló kovács tartottak bemutatót.
A halételek főzőversenyén idén is nagyon jó volt a hangulat.
A Bakony Néptáncegyüttes idén is megörvendeztette a kisbérieket.
2011. január 13-án megtartott testületi ülést követően a képviselők egy csoportja a Kisbéri Rendőrkapitányságon megtekintette a városban felszerelt megfigyelő kamerák képének minőségét.
A mesejáték Uniós forrásból valósult meg.
Az előadás a TÁMOP a ˝Könyvtárak a XXI. században - képzések az élethosszig tartó tanulás érdekében˝ című projekt keretében valósul meg.
A Valentin nap a legromantikusabb nap az évben
Ilyenkor sétál minden szerelmes pár kéz a kézben.
Olyanok, mint a galambok, a gerlicék,
Kik majd együtt építenek, mint madár a fészkét.