Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Közélet

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. november

2010. november 15. , hétfő
A családon belüli erőszak és a távoltartás


„A családon belüli erőszakról az utóbbi időben több szó esik. Egy szélesebb körű társadalmi vita bontakozott ki, a megoldás azonban még messze van. Egyre több tragédiáról hallunk, mind több és több áldozat jelentkezik, és a közvélemény növekvő figyelme kíséri a történéseket.”
(Pató Erika)

Tisztelt Adózók!

2010. november 14. , vasárnap
Az elmúlt években sok kellemetlenséget okozott mind az ügyfeleinknek, mind az adóhatóságnak, hogy a gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változással kapcsolatos bejelentési kötelezettségének sem az eladó (átruházó) sem a vevő nem tett eleget, ezért a korábbi tulajdonosok terhére voltunk kénytelenek gépjárműadó fizetési kötelezettséget megállapítani

Elkészült a Városi Könyvtár új weblapja!

2010. november 10. , szerda

TÁJÉKOZTATÁS szabályozási terv módosításáról

2010. október 11. , hétfő
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a kisbéri „Pajta-dűlő gazdasági terület” szabályozási terv módosításának lakossági kifüggesztési dokumentációja – nagy terjedelmére tekintettel – a Polgármesteri Hivatal (2870 Kisbér, Széchenyi u. 2.) titkárságán tekinthető meg 2010. szeptember 10. napjától - 2010. október 11. napjáig.

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése TIOP-1.1.1/07/1.” pályázat...

2010. szeptember 27. , hétfő
- A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése TIOP-1.1.1/07/1.” pályázat keretében informatikai eszközök beszerzése és kapcsolódó szolgáltatások (üzembe/üzemkész állapotba helyezés, oktatás) ellátása” tárgyú nyílt közbeszerzési eljárás eredményéről szóló tájékoztatója

AUTÓMENTES CSALÁDI NAP!

2010. szeptember 14. , kedd
Kérjük, ezen a napon nélkülözzék autójukat, pattanjanak biciklire!
2010. szeptember 22., Széchenyi utca

VÁLASZTÁS

2010. szeptember 14. , kedd

HIRDETMÉNY

2010. augusztus 21. , szombat
Kisbér városban a 2010. október 3. napján (vasárnap) tartandó helyi önkormányzati képviselők és polgármester választásán

Helyi Választási Bizottság

2010. augusztus 07. , szombat
Kisbér Város Helyi Választási Bizottsága 1/2010. (VIII. 6.) számú határozata a települési cigány kisebbségi önkormányzati képviselők választásának kitűzéséről

Kisbéren azt is mutatják, amit mindenki ismer

2010. január 16. , szombat
Fontos, hogy meg tudjuk mutatni: egy civil szerveződés képes politikától és önkormányzattól függetlenül is működni – vallja Riez Gyula, a kis béri Batthyány Műemlékegyüttes Védelmében Alapítvány kuratóriumi elnöke.
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu