Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Autómentes nap

2015. szeptember 25. , péntek
Autómentes napAutómentes napAutómentes nap

2015-ben az autómentes nap keretén belül kerékpár túrát szerveztünk a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai és tanárai, valamint a Gyöngyszem Óvoda pedagógusai segítségével.

Közel 50 gyerek kerékpározott Kisbérről Bakonysárkányba és vissza. A bakonysárkányi általános iskola igazgatónője és a pedagógusok már várták kis csapatunkat az iskola előtt, ahol tánccal fogadtak minket, amelyhez mindenki kedve szerint csatlakozhatott. Ezután lehetőségük volt a gyerekeknek futballozni a műfüves pályán, amit a gyerekek ki is használtak. A rövid kis összecsapáson nem a győzelem számított, hanem maga a játék. A bakonysárkányiak igazán otthonossá varázsolták ottlétünket a közel másfél órában még a polgármester, Ősz Ferenc is megtisztelt bennünket jelenlétével. A pihenő és játék után Kisbér felé vettük az irányt, a hazafele vezető út gyorsabbra sikeredett a sok lejtőnek köszönhetően. A kellemes délelőttön a gyerekek a részvételért egy üveg vizet és csokoládét kaptak Vaderna Tamás képviselő útról, aki a szervezésben is oroszlánrészt vállalt.

Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket a bakonysárkányi iskola diákjainak, pedagógusainak a szívélyes vendéglátásért, valamint a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóinak, akik vállalták a kerékpáros megméretetést, a tanároknak és az óvónőknek, akik segítettek a gyerekek koordinálásában. Külön köszönet az útvonal biztosításáért a kisbéri, bakonysárkányi és tárkányi polgárőrségnek.

Egy nagyszerű és tartalmas délelőttel lettünk gazdagabbak.

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu