Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Útfelújítások

2014. március 28. , péntek
ÚtfelújításokÚtfelújításokÚtfelújításokÚtfelújítások

Kisbér Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. március havi ülésén döntött arról, hogy a Véncser-dűlő és Újszőlő utca útburkolatát felújíttatja. Több helyi vállalkozóval egyeztetve olyan költséghatékony megoldást veszünk igénybe, ami tartósan biztosíthatja az útburkolat jobb minőségét.

A két útszakasz kátyúmentesítését (gléderezését) követően murva elhelyezésére kerül sor. A felújítási munkálatok elvégzésével Törzsök Attila helyi vállalkozót bízta meg a Képviselő-testület. A munkálatokat már megkezdték, és várhatóan a jövő héten tömörítésre kerül az utolsó murvázott szakasz is.

Reméljük, hogy az útjavítás hozzájárul majd az ott élők életkörülményeinek javításához, és az üdülő- és szőlőtulajdonosoknak is megelégedésére szolgál majd.

A Véncser-dűlő és Újszőlő utca útjavítása mellett gléderezéssel és murvázással elkészült a Kishomok utcának a Szent Imre utcára kifutó része is.

Az útjavítási munkálatokra fordított önkormányzati forrás összege meghaladja a bruttó 1,6 millió Ft-ot.

Ezúton kérjük az felújítással érintett útszakaszok mellett lakó családok szíves megértését és türelmét a munkálatok ideje alatt okozott esetleges kellemetlenségekért.  Kérjük a gépjármű vezetőket, hogy az utak használata során a megfelelő sebesség megválasztásával – a balesetveszély csökkentése mellett – az utak állapotát is kíméljék.

Az útfelújításokról készült képeket mellékletként láthatják.


 

Dr. Dörnyei Vendel
Kisbér Város Jegyzője

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu