Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Díjkitűzés: milliókat érnek a rablók

2013. augusztus 30. , péntek

Egy millió forintot ajánl a rendőrség annak, aki megnevezi a rablókat, de további nyomravezetői díjak is kifizetésre várnak.

Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen elkövetők ellen, akik 2013. július 27-én 22 óra körüli időben Esztergom Búbánatvölgyben egy házaspárt otthonában fegyverrel értékeik átadására köteleztek. A rendőrség a tettes elfogásához a lakosság segítségét kéri. A 107-es és 112-es segélyhívók valamelyikén, illetve névtelensége megőrzése mellett a szintén ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16h, p: 8-13h)  tehet bejelentést az, aki érdemi információval rendelkezik az elkövetőkről, azok tartózkodás helyéről.

A díj kifizetésének feltétele, hogy az információt szolgáltató személy olyan adatot hozzon a nyomozó hatóság tudomására, mely alapján az elkövető személyazonossága egyértelműen megállapítható.
 
A díjkitűzés annak visszavonásáig, de legkésőbb 2023. július 27-én hatályát veszti.

Esztergom térségében nem ez volt az első ilyen jellegű bűncselekmény. 2010. július 4-én 23 óra körüli időben egy esztergomi házba hatoltak be ismeretlen tettesek, majd az ott lakó sértettől fegyverrel pénzt követeltek. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 500.000 forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a hatóság előtt ismeretlen személy megnevezőjének.
 
Szintén 500.000 forintot ad a rendőrség annak, aki megmondja, kik voltak azok a maszkot viselő személyek, akik 2011. február 7-én 18 óra 30 perc körüli időben Tokodaltárón  egy családi ház udvarán megtámadták az ott lakókat, a házba hurcolták, majd elvették értékeiket.
 
2012. augusztus 26-án újabb fegyveresen elkövetett rablásról szerzett tudomást a rendőrség. Egy házaspártól vették el erőszakkal értékeit. Őket is esztergomi otthonukban támadták meg, az elkövetők fegyvert használtak. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 2.000.0000 forint jutalmat ajánlott fel annak, aki megnevezi az elkövetőket.
 
A fenti díjkitűzések hatályosak, a bejelentéseket 107-es és 112-es segélyhívók valamelyikén, illetve a névtelenség biztosítása mellett a szintén ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16h, p: 8-13h) várja a rendőrség.

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu