Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

IDŐS KORTÁRS SEGÍTŐKET KERESÜNK!

2013. július 26. , péntek

Kik azok a kortárs segítők?
Az idősek koruk és élethelyzetük miatt sajnos könnyen bűncselekmény (pl. lopás, csalás, rablás) vagy szabálysértés áldozatává válnak, ezért a rendőrségi áldozatvédelem kiemelten foglalkozik azzal, hogy megelőzzük ezeket a bűncselekményeket. 2010. óta lelkes önkéntes kortárs segítők vesznek részt a bűnmegelőzési munkában; a képzéseinken elsajátított tudás birtokában tanácsokat adnak kortársaiknak, és az általunk biztosított bűnmegelőzési szóróanyagot átadják.

Kit várunk a szakmai napra?
Várjuk Komárom-Esztergom megyéből a már aktív kortárs segítőket, hogy aktualizált ismereteket kaphassanak, és várjuk azokat az időseket, akik önkéntesként szívesen segítenének másoknak a bűnmegelőzési információk átadásával.
 
Hol és mikor lesz a képzés?
A szakmai nap helye: Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság üdülője Tata, Boglárka utca 3. (a Tata-Tatabánya útvonalon közlekedő buszokkal is könnyen megközelíthető)
Ideje: 2013. augusztus 29. 9.00 órától
 
A szakmai nap programja:
· Az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények jellemzői, a megelőzés lehetőségei
· Az áldozatsegítés aktuális tudnivalói
· Milyen vagyonvédelmi eszközök segítik az időseket?
· Tudnivalók a közműszolgáltatókról, avagy igazi-e a vízóra leolvasó?

Az előadásokat a téma szakértői tartják, az előadók a Rendőrség, a Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat, az Észak-Dunántúli Vízmű Zrt., és a Derik Hungária Kft. munkatársai lesznek.
A nap folyamán frissítőt, kávét, ebédet biztosítunk, valamint egyszerűbb vagyonvédelmi eszközöket tudunk átadni a TÁMOP 5.6.1-C uniós támogatású Provictim áldozatvédelmi projekt keretéből.
 
Hol és meddig lehet jelentkezni?
2013. augusztus 23-ig várjuk a jelentkezést a következő elérhetőségeken:
Postai cím: Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Bűnmegelőzési Alosztály, 2800. Tatabánya, Komáromi u.2.
E-mail: bunmeg@komarom.police.hu
Telefon: 34/517-755
 
 
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnügyi Osztály Bűnmegelőzési Alosztály

Bűnmegelőzési Hírlevél – 2013. július – provictim.hu

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu