Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Hántai falunap

2013. július 26. , péntek

2013. július 13-án tartottuk az idei Hántai falunapot. A programok a horgászversennyel már kora reggel elkezdődtek a Hántai- tónál. A főbb eseményekre délután került sor, amikor is a Hántai Részönkormányzat képviselője, Dákai József köszöntő beszédével megnyitotta a rendezvényt.

A helyiek nevében Nagy Józsefné, Eta néni szólalt fel, majd egy saját versel is megörvendeztette a jelenlévőket. A köszöntők után a Royal Mazsorett, a WAMK néptánccsoport és az Angyali Boszorkák léptek fel. A hántaiak részéről Németh Nikola – első osztályos tanuló – szavalt el egy verses mesét, majd Orbán Vanda Vivien autodidakta módon megtanult mazsorett produkcióval rukkolt elő, végezetül Szakál Adrienn és Vida Martina énekeit és táncát hallhatta, láthatta a közönség. Eközben, egész délutános elfoglaltságként a gyerekek birtokba vehették az ugráló várat, valamint Békási Imre fegyveres bemutatóját és légpuska lövészetét is meg lehetett nézni, ki lehetett próbálni. Este 7 órától a Capuccino együttes szórakoztatta a közönséget. Megtáncoltatták, és meg is énekeltették a nézősereget. A tombolák is jól fogytak, voltak olyan szerencsés tombolavásárlók, aki többször is örülhetett nyereménynek. Végül, de nem utolsó sorban Kálmán Antal húzta a talpalávalót a késő órákba nyúló bál alatt.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a sok segítséget, fáradozást és felajánlást, aminek köszönhetően a Hántai falunap idén is megrendezésre kerülhetett. Reméljük, jól érezték magukat, akik ellátogattak a rendezvényre!

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu