Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Tisztelt kisbéri Lakosok!

2012. november 30. , péntek

Ezúton kérjük az Önök segítségét városunk egyik legrégebbi és legszebb épülete, a Katolikus Templom felújítása érdekében.

A tavaly év eleji földrengés és a templom amúgy is rossz állapotú tetőszerkezetének felújítása érdekében Kisbér Város Önkormányzata konzorciumban a Római Katolikus Plébániával pályázatot nyújtott be.
A Településkép javítása a közösségi élet színterein Kisbéren című pályázaton 9 millió forintot ítéltek meg a templom javára. Ezen felül a felújítást az Emberi Erőforrások Minisztériuma 11 millió forinttal támogatja. A még hiányzó részt a Plébánia utolsó ingatlanának értékesítéséből és a hívek adományaiból biztosította.
A tetőszerkezet teljes felújításának költsége 31 millió forint, ezen felül még nagyjából 5 millió forintba kerül a villámhárító rendszer kiépítése, a fák lombkoronájának megfiatalítása és a faanyagvédelmi, statikus, műszaki ellenőri szakértői díjak. A felújítással kapcsolatban a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal előírta a templom teljes villámhárító rendszerének tervezését és kivitelezését, ezért ezt is kötelező megvalósítanunk.

2012. augusztusában elkezdődött templomunk tetőszerkezetének teljes felújítása, a sekrestyetetőn a munkálatokat a kivitelező cég szakemberei már befejezték. A Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal szakvéleményében leírtak szerint két platánfánk lombkoronáját meg kellett fiatalítani és erőteljesen visszametszeni, mivel a toronydaru nem tudott dolgozni a fák közelsége miatt. A szakemberek elmondták, hogy a megfiatalított fák lombkoronája 2-3 éven belül újra kialakul, szebb és esztétikusabb lesz.
A tetőszerkezet felújítása folyamán a faszerkezet 40 %-át kicserélik, a korhadt és sérült elemek helyére új faanyag kerül beépítésre. A munkálatok során a tető új lécezést és cserepezést kap, felszerelik az új ereszeket és elkészül a bádogozás is.
A fent említett plusz kiadásokat a Plébánia már sajnos nem tudja finanszírozni. Hogy a felújítást be tudjuk fejezni, Kisbér Város Önkormányzata és a kisbéri Római Katolikus Plébánia közadakozást hirdet a Római Katolikus Templom felújítása érdekében. A közadakozáson befolyt összegek további alapot jelenthetnek a későbbi felújítási munkálatokra. Az adományozók nevét a minden héten megjelenő Kisbéri Hírlevélben közzétesszük. Kérünk mindenkit a lehetőségeihez mérten, ha tud segítsen. Hiszen ez a kéttornyú, műemlék templom városunk egyik legszebb jelképe és egyben minden kisbéri emberé.

Templomunkat még 1783 körül Gróf Batthyány Tódor építtette és most a mi feladatunk megmentése, hogy még gyermekeink és unokáink is megcsodálhassák e Magyarországon egyedülálló épületet. Ezért kérjük mindenki segítségét felekezeti hovatartozásától függetlenül, aki szívesen tekint templomunk ég felé magasodó tornyaira.
Ne hagyjuk, hogy 230 éves Templomunkon az idő vasfogai erőt vegyenek.

Ha anyagilag támogatni szeretné értékes műemlékünk megmentését, azt a következő módon teheti meg: a Plébánián személyesen (Szabadság u. 23.) vagy a Római Katolikus Plébánia Kisbér 62900050-15500386 sz. bankszámlájára átutalással.
 
 
Segítségükben bízva:
 
Dr. Udvardi Erzsébet               Bajkai Csaba
     polgármester                  esperes-plébános

Adományozók névsora:

2012. október 1 -5. között:
Garay György
Takács Tibor
Bondár Család
Horváth Gáborné
Szakács Roland
Tóth István
id. Harkai Lajosné
Babernits József
Barta István
Horváth Tibor
ifj. Meretei János
Kapusi Krisztián
Földesi Antal
Bednár Erzsébet
Török István és családja
Türkösi Antal
Mogyorósi István
Földes Péterné
Csicsay János
Dákainé Mardele Csilla és Dákai József

2012. október 6 - 12. között:
Eslohe Város lakói
Letenyei Zoltánné
Molnár Istvánné
Fodor Ferencné és fia
Giczi Mihályné
Imrek Ferenc
Zsédely Balázs
Alm JánosnéFekete Anna
Farkas József
Németh Sándor
Kovács Jánosné
Vaderna Tamás
Nemes László
Zámbó Jánosné
Neuhauser Istvánné
Balogh Györgyné
Horváth Gabriella
Turják Viktorné
Zámbó Gyula
Békásiné Schwarz Bernadett
Tóth István
Tóth Attila
Kiss Imréné
Horváth Józsefné
Fojtik Ferencné
Szőllősi József
Kolonics Attila
Zsédely Ferenc
Varga István
Karsai Ferencné
Kovács Istvánné
Hanig János
Vörös Jenőné
Bíró Lajosné
Barna Istvánné
Kovács Viktor
Paréj Györgyné
Kóber Regina

2012. október 13-19. között:
Mogyorósi Csaba
Ruff József
Lork Mária
Zámbó István
Ballabás László
Tenger István
Morvai Attila
Kele Zoltánné
Benis Istvánné
Gulyás Emma
Trescsik Dénes
ifj. Danka János
Bajcsai Ferencné
Benczik Zoltán
Illés József
Hullám Csaba
Anderla Attila
Berkes Gyuláné és családja
Dr. Madarász János
Karikó Jánosné
Kőházi Géza
Bakonyi Ilona
özv. Horváth Lászlóné
Mocher Imre
Győri Éva
Nemcsek Vince
Bozori Szabolcs
Gyurák Imre
Szabó Ferenc
Tóth Márta
Mák József
Rideg Imre
Horváth Mária

2012. október 20-26. között: 
Varga Béla és családja
Molnár Dezsőné
Ivánkai István
Tihanyi Péter és családja
Bolgár Kálmánné
Bognár László
Molnár László
Bognár Lászlóné
Pál József
Bana Lászlóné
Iván Árpádné
Bolgár Géza
Koncz Anna
Fallmann József
Nádasi Imre
Palotás Pál
Haris Gyula
Özv. Balom Sándorné
ALKO-VILL
Katona Ferenc
Tribusz Gábor
Sinkovicz Lajosné
Sinkovicz Zoltán

2012. október 27 - november 2. között:
Morvai Imréné
Pozsgai Valéria
Árendás Mihály
Varga Istvánné
Csikár Józsefné
Ligeti Bálintné
Kisbér Város Önkormányzata
Páris Lajos
Nick József
Eslohei hívek
Ádám József
Bors Istvánné
Mészáros Istvánné
Marák László és Marák Mária
Rácz Péter
Csiszár Bálint
Horváth László
Gellér Lukácsné
Schek Ferenc
Ratatics család
Jámbor Lajos
Pozsgai Imre
Puppné Donner Mária
Varga Tamás
Gál Zsigmondné
Vass Jánosné
Elekes Lászlóné
Malomsoki László

2012. november 3-9. között:
Partner Tüzép
Budáné Bognár Erzsébet
Györe Gézáné
Bukor Mihályné
Györéné Turják Tünde
Czefernek Jánosné
Tőkei Istvánné
Jaros Sándorné
Micskó Dezső
Varga Ferenc
Horváth József
Viola László
Hegedűs Pál
Pula Ferenc
ifj. Neumayer Miklós
Császár Lajosné
Neumayer Miklós
Bazsó Sándor
Tóth Sándorné

2012. november 10-23. között: 
Tóth Sándorné
Nagy Sándor
Kiss Károlyné
Sebestyén Tibor és családja
Kövecs László
Grób István
Magyar Tiborné
Tógyer József
Szalai Ildikó
Bene Ferenc
Németh Miklós
Csenteriné Blénesi Annamária
Fejes család
Handl Lászlóné
Hegyi Mátyás
Kégl József
Vilverger Sándorné
Kemény Péter
Bondár Balázs
Török Zoltánné
Mihelik Jánosné
Végh Árpád
Domina Lajosné
Pászti István és felesége
Garay Róbert
Varga Márta
Tóth Árpád
Pacsika István
Árpási János
Farkas Sándorné
Handl Amália
Róth Lajos
Gálos Ferenc
Klupács József és felesége

2012. november 24 - december 7. között:
Belány Róbert
Udvardi Imréné
Rózsahegyi Árpádné
Szarvas család
Jámbor Lajosné
Kiss Ferencné
Pintér Mátyás
Lattenstein Jánosné
Vaderna Kálmán
Komlósiné Iványi Hajnalka
Szabó Istvánné
Bősze Jánosné
Bencsik Györgyné
Kovács Istvánné
Mogyorósi István

2012. december 8-14. között: 
Jakab Tiborné 
Hajnal Tiborné és családja 
Imrek Ferencné 
Eslohei hívek 
Jámbor István 
Iványi Péter

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu