Július 14-én tartottuk a hántai falunapot

Július 14-én tartottuk a hántai falunapotJúlius 14-én tartottuk a hántai falunapotJúlius 14-én tartottuk a hántai falunapotJúlius 14-én tartottuk a hántai falunapot

A hagyományokhoz híven idén is a Hántai Horgász Egyesület által szervezett horgászversennyel indult az idei hántai vigasság, a számtalan induló közül idén id. Pulai László lett a győztes.

A sportpályánál 15 órától kezdődtek a programok. A gyerekek legjobban az ingyenes légvárnak és rodeóbikának örültek, de sokan neveztek Nagy Dániel (a kisbéri Spartacus SE utánpótlás edzője) által vezetett hetesrúgó versenyre is. A felnőttek kíváncsian hallgatták Bognár János hántai lakost, aki pénzgyűjteményét mutatta be a sátorban. Idén is sült több száz ingyen palacsinta dr. Udvardi Erzsébet polgármester asszony és a Hántai Részönkormányzat tagjai, Ravasz Lajosné és Nagy Ildikó jóvoltából.

Dákai József, a Hánta Bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a műsor folyamán felléptek a hántai óvodások és néptáncosok. Vidám történettel lepett meg bennünket Nagy Józsefné Eta néni, de vendégeink voltak a kisbéri modern táncosok és a WAMK néptáncosai is. A hántai tehetségek is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra, Dömök Krisztina és Vida Martina énekelt, Szakál Adrienn, Várhegyi Patrícia és Vivien pedig táncolt a falubeliek örömére.

A KiSSzoba zenekar a tombolasorsolást követően idén is nagy sikerrel szórakoztatta a nagyérdeműt, közben sor került A Falu Bikája-versenyre is, ahol több férfi is kipróbálhatta a rodeóbikán ügyességét. A helyezettek: 1. Jére István, 2. Szakál Csaba és 3. Major Miklós lettek.

Az estet tábortűz és utcabál zárta, ahol a komáromi Vidám Fiúk zenekar húzta a talpalávalót rendületlenül az eső ellenére is a sátor alatt.

Köszönjük minden tombolatárgyat felajánló lakos és a közreműködők, kiemelten a kisbéri Városigazgatóság segítségét!

Július 14-én tartottuk a hántai falunapot
Július 14-én tartottuk a hántai falunapot

Mini-Magyarország Makettpark

Várjuk szeretettel látogatóinkat Kisbéren a Nagytó partján!

31 fénykép

Színházi előadás volt a WAMK-ban

A múlt hét szombatján, április 13-án a Wass Albert Művelődési Központban vendégeskedett a Körúti Színház és csapata. Az idén először került megrendezésre városunkban nagyszínházi előadás, amire a jegyek zöme már április elejére elfogyott. A kedves nézők Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátékát nézhették meg, olyan színészek előadásában mint Koncz Gábor, Kautzky Armand, Frajt Edit és Pikali Gerda. A darab alatt alig akadt olyan pillanat, amikor a közönség nem dőlt volna a nevetéstől. Mindehhez hozzá járult a nagyszerű szövegkönyv és a színészek fergeteges játéka.

7 fénykép