Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Kisbéri zarándokok a Bánságban

2012. június 11. , hétfő
Kisbéri zarándokok a Bánságban Kisbéri zarándokok a Bánságban Kisbéri zarándokok a Bánságban Kisbéri zarándokok a Bánságban

A kisbéri Plébánia idei zarándoklatának célja a Bánságban lévő Arad, Máriaradna és Temesvár volt.

Május 18-án, reggel 6 órakor indultunk Kisbérről a Románia nyugati határánál található Aradra.
Délután 1 óra körül érkeztünk meg, majd megtekintettük az aradi vértanúk emlékművét a Szabadság téren és a vesztőhelyet, a Román Ortodox Székesegyházat, az Aradi Színházat és a Városházát.
Innen 4 óra után továbbmentünk Máriaradnára, ahol a híres ferences kegytemplomban Csaba atya mutatott be szentmisét, majd a templom és rendház történetét hallhattuk.
A nap végére fáradtan, de jókedvvel visszatértünk Aradra, a szállásunkra és elfogyasztottuk a vacsorát.
Másnap megreggelizve folytattuk utunkat Temesvárra. Egy órányi buszozás után megérkeztünk a Losonczy térre. Itt láthattuk az 1773-ban épült Római Katolikus Székesegyházat és a Szentháromság-szobrot. Továbbmentünk az Opera épületéhez, majd a csodaszépen parkosított Lloyd soron áthaladva betértünk a Román Ortodox Székesegyházba, ahol épp egy ételmegáldási szertartást végeztek. Kirándulásunk végén megnéztük azt a helyet, ahol 1989-ben Tőkés László református püspök fellépett a romániai kommunista rendszer ellen. Délután 3 óra tájt Ópáloson elfogyasztottuk az ebédet, amelyhez a házigazda bórkóstolóval kedveskedett.
A finom sertéspörkölt után jóllakottan Kisbér felé vettük az irányt. Hazafelé tartva az utazásszervező fejében megfogalmazódott a jövő évi zarándoklatunk céljaként egy felvidéki körutazás. A késő esti órákban érkeztünk haza.
Köszönjük mindazok segítségét, akik e két szép nap megvalósításához hozzájárultak!













Képek: https://picasaweb.google.com/107431185861047787716/Zarandolkat2012#
 
Bondár Balázs
 
a kisbéri Plébánia Képviselő-testületének tagja

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu