Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Kirándultak a kisbéri ovisok

2012. május 21. , hétfő
Kirándultak a kisbéri ovisokKirándultak a kisbéri ovisokKirándultak a kisbéri ovisok

A Mókus csoport két kisóvodása, Jámbor Blanka és Udvari Marci családjának meghívására Ászárra látogattunk el, a Zabla Lovasudvarba. A házigazdák rendkívül tartalmas programról gondoskodtak:

megnézhettük az összes gyönyörű lovat, láthattuk gondozásuk egy-egy mozzanatát, a bátrabbak simogathatták is őket, csodálkozva néztük edzés közben a legszebb paripát. A legizgalmasabb a kocsikázás volt, bizony kapaszkodni kellett, amikor vágtába fogtak a lovak, de mindenki nagyon élvezte. A finom ebéd elkészüléséig sem unatkoztunk, volt kötélhúzás, zsákbafutó verseny, ugrálólabdázás, foci. Természetesen Ászáron járva nem hagyhattuk ki a Mini Skanzen és Tájház megtekintését sem, bár ötéves gyerekek lévén még nem igazán értették a jelentőségét, így az ismert mesék segítségével magyaráztuk el, hogy olyan kis házakat látnak, amilyenekben az ő dédszüleik is éltek. Mivel a magyar népmeséket nagyon szeretik, azóta is eszükbe jut egy-egy mesejelenet, ami az ott látottakhoz köthető, ebből is látszik, hogy nyomot hagyott bennük az élmény. Talán fordítva is igaz lesz, az ez után következő mesék tartalmát a tapasztaltakhoz kapcsolva lehet, hogy jobban el tudják majd képzelni.
Az biztos, hogy a vendéglátók kedves invitálását elfogadva jövőre, nagycsoportos korunkban újra el fogunk menni.

Kirándultak a kisbéri ovisok
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu