Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Városigazgatóság hírei

2011. október 04. , kedd
Városigazgatóság hírei

A Képviselő-testületi gyűlésen meghatározott feladatokat a Városigazgatóság a héten elvégezte, melyek a következők:
A legköltséghatékonyabb módon, alkonykapcsolóval ellátott két nagy teljesítményű lámpával megoldottuk az Általános Iskola melletti tömbök megvilágítását.

A bekért ajánlatok közül az általunk megvalósított világítás csak töredéke volt a legolcsóbb ajánlatnak. Az elvégzett munka díja, mely tartalmazza az anyagköltséget is, nem érte el a 30 Ezer Forintot. A lámpa energiaforrását az Általános Iskolától nyerjük.
 
Régi óhaját teljesítettük a Művelődési Háznak egy mobil jól látható helyen elhelyezett nagyméretű hirdető táblával. Ezzel is segítve a lakosság tájékoztatását a Művelődési Házban megrendezésre kerülő programokról.
Szintén Művelődési Házi hír, hogy festőink megint korrigálták a korábbi „remek” munkát, és festőink kifestették az igazgatói irodát.
 
A korábbi vandál munkát korrigálva, újra el kellett készíteni az egyik aradi vértanú emlékművet, illetve a többit is kijavítani.
 
Az egyre csökkenő közmunkás létszámmal a lehetőség szerint próbáljuk ellátni a fűnyírási feladatokat, illetve kiszolgálni intézményeink igényeit.

Hántai hír, hogy a Dohány utcai vízelvezetési problémákat végérvényesen megoldva további árokásást hajtottunk végre.

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu