Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Interjú a 20 éves DRAT Kft. ügyvezetőjével

2011. október 29. , szombat
Interjú a 20 éves DRAT Kft. ügyvezetőjévelInterjú a 20 éves DRAT Kft. ügyvezetőjévelInterjú a 20 éves DRAT Kft. ügyvezetőjévelInterjú a 20 éves DRAT Kft. ügyvezetőjévelInterjú a 20 éves DRAT Kft. ügyvezetőjévelInterjú a 20 éves DRAT Kft. ügyvezetőjével

A kisbéri Drat Kft. 2011. szeptember 3-án, pénteken ünnepelte fennállásának 20-ik évfordulóját. Az eseményen az egyik alapító, Schek Ferenc köszöntötte az egybegyűlteket a cég kisbéri telephelyén található irodában.

Az ünnepélyes koccintás után egyik fia, Schek Richárd ügyvezető vezette körbe a vendégeket az 54 főt foglalkoztató üzem helyiségeiben, bemutatva a ponthegesztő és lézeres vágógépeket, és képet adva a gyártási folyamatról.

A cég elsősorban huzalrácsos termékek, üzletberendezések (pl. bevásárló kocsik, különféle állványok) gyártásával foglalkozik és termékeiből bel- és külföldi piacra egyaránt szállít.

Schek Ferenc elmondta, hogy nem panaszkodhatnak: a cég a válság ellenére is növelni tudta az árbevételét. Jelenleg egy új raktár megépítését tervezik a telephely mellett megvásárolt üres telken.


Az üzletberendezések (bevásárló kosarak, kocsik, különféle állványok) gyártásával foglalkozó kisbéri Drat Kft. alapítóját Schek Ferencet kérdeztük, először az alapítás körülményeiről.
- Azelőtt az Alfa Szövetkezetnél dolgoztam évtizedekig. Amikor a szövetkezetből részvénytársaság lett, nekem négy munkatársammal együtt kitették a szűrünket, amikor szóvá tettük, hogy nem jó felé haladnak a dolgok. Mi öten, egy hatodik, magyar-német üzletember segítségével alapítottuk meg a Kft.-t, voltaképpen kényszerből. A mai napig négyen maradtunk a cégnél az alapító tagok közül.
 
- Hogyan teltek az első évek?
- Kezdetben bérelt helyen, bérelt eszközökkel dolgoztunk. Pénzünk nem sok volt, nehéz körülmények között dolgoztunk. Azt az első néhány évet nem kívánom senkinek. Sokat köszönhetünk a szerencsének is.
Lassan, fokozatosan építettük fel a céget. A kis megrendelők rögtön átjöttek hozzánk, mert a nagy cég nem akart velük foglalkozni, mi viszont kiszolgáltuk őket. Aztán néhány év múlva az Rt. csődbe ment és teljesen meg is szűnt, így részben átvehettük a piacon betöltött szerepét. Az addig bérelt gépeket megvásároltuk.
 
- Mindig a jelenlegi helyen működtek?
- Nem. Kezdetben a gazdaságnál béreltünk telephelyet, de azt hamar kinőttük. Egy időben a lovardában is volt raktárunk. Az ötödik éves zárszámadáskor vásároltuk meg a korábbi MÉH-telepet, ami ma is a cég telephelye.
Itt az első időkben a cég dolgozói rengeteg társadalmi munkát végeztek, ami ma már elképzelhetetlen. Idővel egyre jobb, kényelmesebb körülményeket tudtunk biztosítani a munkához. Újabb és újabb épületeket: gyártócsarnokokat, raktárakat építettünk. Később vettünk egy lézeres vágógépet, ami nagyban segíti a több lábon állásunkat, olyan munkákat is el tudunk vele végezni, amire korábban nem voltunk képesek.
 
- Azóta töretlen a fejlődés?
- Kezdettől voltak külföldi megrendeléseink, mára már több az exportra, mint a hazai megrendelőknek gyártott termék. Szállítunk majdnem az összes szomszédos országba, de Lengyelországba, és újabban Németországba is.
Az utóbbi években is képesek voltunk az árbevételünket növelni.
Megvásároltuk a szomszédos telket, most ott építünk egy 300 m2-es raktárépületet. Ha ez kész lesz, egyelőre úgy néz ki, nem lesz több építkezés egy darabig.
 
- Hány fő dolgozik a Kft-ben?
- 50-60 fő közötti a foglalkoztatottak száma. Büszkeséggel tölt el, hogy nálunk nem volt leépítés, állandó létszámon vagyunk. Viszont elkeseredésre ad okot, hogy nehéz jó hegesztő, lakatos szakmunkásokat találni.
Tudja, ennek a szakmának az a szépsége, hogy gondolkodni kell benne egy kicsit. A maiak meg inkább csak állnának egy gyártósor mellett…
 
- Úgy tudom, ön már nyugdíjas éveit tölti…
- Igen, 2008-ban mentem nyugdíjba. A fiaim vették át a stafétát, és azt hiszem, hogy mindenki megelégedésére nagyon jól csinálják a munkájukat – jobban, mint az apjuk.
A Drat Kft. nem jöhetett volna létre, és nem működhetne jól, ha nem olyan dolgozóink vannak, akik ugyanazt akarták, mint a vezetés. Voltak kisebb gondok, bajok, amiken sikerült úrrá lennünk és reméljük, hogy még sokáig lesz Drat Kft!

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu