Beszámoló a farsangról: X. Városi Farsang Kisbéren

Beszámoló a farsangról: X. Városi Farsang KisbérenBeszámoló a farsangról: X. Városi Farsang Kisbéren

Március 4-én pénteken gyülekezett a város apraja-nagyja a jól bevált helyen, hogy ismét felvonulhassanak vidámabbnál vidámabb, színes maskaráikban. Dömötör Gyuri bácsiék egy kis munícióval, fánkkal, forralt borral és teával várták az izgatott felvonulókat.

A menetet színesítették busók, kígyózó sárkányok, de még Ali baba és a negyven rabló is, jól megfértek egymás mellett a ˝terített asztal˝ és Minnie egér is. Nagy örömünkre az óvoda, az általános iskola, a Táncsics Mihály Gimnázium és a Bánki Donát Szakképző Iskola számos tanulója mellett a kisbéri Nyugdíjas Klub és több hántai Lurkó Klub-tag mellett sokan bújtak jelmezbe idén is.

Hagyományteremtés gyanánt az égő máglya és az ÖNO által készített kiszebáb körül a téltemetést az óvodások hideget elűző mondókái és a busók tánca után mindannyian közösen is segítettük: minél nagyobb zajt keltve igyekeztünk elűzni a hideget, és a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű magyar népdallal köszöntöttük is a tavaszt.
A várva várt jelmezversenyen meglepetésül fellépett az Angyali boszorkák nevű helyi modern tánccsoport, majd a zsűri értékelése után mindenki elnyerte méltó jutalmát. A zsűri tagjai: Csőréné Ladányi Edit - óvodavezető, Kovács Károlyné - a Nyugdíjas Klub vezetője, valamint Vaderna Tamás Képviselő Úr voltak.
Kiemelten köszönjük a segítséget támogatóinknak, a kisbéri vállalkozóknak, mert nekik köszönhetően ez alkalommal is méltóképpen meg tudtuk jutalmazni a résztvevőket. A Vöröskereszt által készített ízletes zsíros kenyerek, forralt bor és tea is várták a résztvevőket, de aki szeretett volna, kürtöskalácsot vásárolhatott magának. Sok-sok gyerek választotta az arcfestést is, amiben a Táncsics Mihály Gimnázium diákjai voltak segítségünkre.
A versenyt követően nosztalgia buliban járták a táncot a kisbériek.

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a farsang megrendezésében!
 
A farsangon készült képek megtekinthetők honlapunkon: www.wamk.hu .
 
A városi farsang támogatói:
 
 1. Virágüzlet – Séra Jánosné
 2. Arnold Béla-ékszerbolt
 3. Kézműves Kuckó- Varga Ferenc
 4. Vida Piroska
 5. Bababolt- Békásiné
 6. Ferenczi Húsbolt
 7. Fidibusz Bt.
 8. Csonka Zoltán- Játékbolt
 9. Papír-írószer bolt- Andrásiné Szőgyéni Zsuzsa
10. Villamossági áruház- Hercsel Mihály
11. Pápai Ferenc- szőnyegbolt
12. Törzsök Csilla-bababolt
13. Törzsök Cipőbolt
14. Császári Pékség
15. Albán Pékség
16. Szente Optika
17. Biovarázs Drogéria
18. Gravír és Kulcs - Köbli Attila
19. Ezüstkehely Gyógyszertár
20. Bábolnai Pékség
21. Harmath Attila
22. Tenger Istvánné
23. Lassie Kisállat-eledel bolt
24. Villamossági üzlet- Haris Ágnes
25. Raurum Ékszer és Zálogház
26. Vita Sütő Kft.
27. Marathon Sportruházat – Vicháné Simon Márta
28. Gazdabolt – Marton András
29. Vadászbolt
30. Hímzőház – Kolonics Tibor
31. Infosziget
32. Telenor
33. Orchidea Virágüzlet
34. Morvai Vendégház

- ÁFÉSZ Kisbér
- Kedvenc Cukrászda
- Sport Büfé
- Belány Róbert
- Vöröskereszt - Kisbér
- Petőfi Sándor Általános Iskola, Kisbér
- Városigazgatóság
 
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN MINDENKINEK, AKI SEGÍTETT!

Trendhagyó irodalomóra a Kávészünet zenekarral

2014.11.10.

Csaknem teljesen megtelt hétfőn fél egykor a Wass Albert Művelődési Központ 400 fős színházterme. A Petőfi Sándor Általános Iskola, a Bánki Donát Szakképző iskola és a Táncsics Mihály gimnázium tanulóiból verbuválódott közönség a Kávészünet zenekar „trendhagyó irodalomóráján” vehetett részt.

14 fénykép

Idősek napja 2014.

Immáron hagyományosan minden év őszén köszöntjük a 60 év feletti szépkorú hölgyeket és urakat, hogy hálánkat fejezhessük ki az elmúlt évek dolgos hétköznapjaiért és szeretetükért.

34 fénykép

Október 23-i megemlékezés

2014. október 23.

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeztünk.

38 fénykép

Hőnich Imre intarziakészítő kiállításának megnyitója

2014. október 21-én nyitottuk meg Hőnich Imre intarziakészítő "Amikor a kivágott fa újraéled" című kiállítását. A megnyitó alkalmával Bozori Szabolcs Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét szavalta el, majd Greinerné Ábrahám Erzsébet rajztanár köszöntötte a művész urat és bevezetett minket az intarziakészítés 'hagyományába'.

28 fénykép
ÁROP-1.A.2/A-2008-0136 jelű pályázat
Városi Könyvtár - ON-LINE KATALÓGUS Wass Albert Művelődési Központ