Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Sajtótájékoztató

2023. április 19. , szerda
SajtótájékoztatóSajtótájékoztatóSajtótájékoztató

Hivatalosan is átadásra került a generál kivitelezők részére a munkaterületet a régi vérteskethelyi út melletti leendő új ipari területen. Ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót Sinkovicz Zoltán, Kisbér város polgármestere április 18-án délelőtt.

Tájékoztatójában elmondta, hogy a generál kivitelező mellett az áram-, és gázszolgáltató is külön-külön végzi a feladatát, akik közül a gázszolgáltató már el is kezdte a munkálatokat.

A mintegy 10 hektáros területen átlagosan félhektárnyi, összesen 20 parcella lesz kialakítva, de ha valakinek nagyobb területre lesz szüksége, akkor lehetősége lesz több parcellát is vásárolni.

A generálkivitelező feladata lesz az út-, és járdaépítés, a vízhálózat kiépítése, a csapadékvíz elvezetés, a csatorna-, telefon-, és internet hálózat kiépítése.

Amikor ezt a projektet elindította az önkormányzat, két célja volt. Az egyik, hogy munkahely teremtő befektetőket hozzanak Kisbérre, és ehhez egy önkormányzati tulajdonú területet tudjanak biztosítani. A másik pedig, hogy a településen és a környékben működő vállalkozásoknak tudjanak minden igényt kielégítő telephely lehetőséget biztosítani.

Szerencsére az utóbbi időszakban több befektetői érdeklődő kereste már az önkormányzatot, és bízik benne, hogy mihamarabb teljesíteni tudják az igényeket – fejezte be tájékoztatóját a polgármester.

KISBÉR NEKÜNK ÉPÜL!

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu