Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.

2022. december 11. , vasárnap
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.

Az esős időjárás miatt a mai gyertyagyújtás ünnepe a Nagyboldogasszony Templomban lett megtartva, ahol először Kele Márta, a Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelent ünneplőket, majd Bozori Zsuzsanna, a Kisbéri Járási Hivatal vezetője mondta el ünnepi köszöntőjét, melynek végén boldog, örömteli karácsonyvárást kívánt a város valamennyi lakójának.

A köszöntő után Vajs Tibor református lelkipásztor áhítatát hallhattuk, majd a közös imádság után a református hittanosok műsora következett Baracs Gergő és Mocsári László kíséretében.

A hittanos műsor után Bozori Zsuzsanna meggyújtotta a templomban lévő harmadik gyertyát, majd az ünneplők átsétáltak a Fő térre, ahol hivatalvezető asszony meggyújtotta a város harmadik gyertyáját is.

Végül a hagyományoknak megfelelően az Őszi Napfény Idősek Otthonában elkészített forró teával, valamint Buda Lajos, Csótár Zoltán, Malomsoki László és Vörös Sándor borából elkészített forralt borral látták vendégül a megjelenteket.

(Az ünnepség meghallgatható a „Kisbér Város” csoport facebook oldalán.)

III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu