Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.

2022. december 04. , vasárnap
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.

Ismét sokan jöttek el az új Fő térre 2022. december 03-án délután, a második adventi gyertyagyújtásra.

Kele Márta, a Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelent ünneplőket, majd Vaderna Tamás alpolgármester mondta el ünnepi köszöntőjét, melynek végén Túrmezei Erzsébet, Adventi éjszaka című versével kívánt szeretetben teljes áldott ünnepeket a város valamennyi lakójának. Az alpolgármesteri köszöntő után Magyaros László plébániai kormányzó áhítatát hallhattuk, majd a hittanos gyerekek műsora következett. Az ünnepség végén Vaderna Tamás alpolgármester meggyújtotta a második gyertyát, majd Magyaros László a Mikulással közösen ajándékokkal kedveskedett a gyerekeknek, végül a hagyományoknak megfelelően az Őszi Napfény Idősek Otthonában elkészített forró teával, és Danka József és felesége borából elkészített forralt borral látták vendégül a megjelenteket.
 

II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
II. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS - 2022.
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu