Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Donner Kupa - 2020.

2020. augusztus 11. , kedd
Donner Kupa - 2020.Donner Kupa - 2020.Donner Kupa - 2020.Donner Kupa - 2020.Donner Kupa - 2020.

A hagyományoknak megfelelően 2020. augusztus 08-án délután rendezte meg a Kisbéri Spartacus SE a Donner János emléktornát.

A tornán négy csapat indult, a Kisbéri Spartacus SE, Császár SE, Ete SE, és a Bakonysárkány SE.

Eredmények:
Első helyezett a Bakonysárkány SE, második a Kisbéri Spartacus SE, harmadik az Ete SE, és negyedik a Császár SE csapata lett.

A játékvezetők Hegedűs László és Szabó Géza voltak.

A gólkirály díját Kokas Péter (Bakonysárkány), míg a legjobb kapus díját a csapatvezetők szavazata alapján Lengyel Levente (Kisbér) vehette át.

A díjkiosztó után Fallmann József szakosztályvezető egy csokor virággal köszöntötte Irénke nénit, Donner János özvegyét.

A díjakat dr. Tamtom Péter, a házigazda egyesület elnöke, és Hófer Jenő, önkormányzati képviselő adta át.

Az ünnepség végén miután minden csapat kapott egy-egy tálca süteményt, melyet a Császári Pékség ajánlott fel, a szakosztályvezető köszönetet mondott az emléktorna támogatóinak, akik a következők voltak:

Kisbér Város Önkormányzata, Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár, Császári Pékség (Akóts József), Békási-, és Talabér szikvízüzem, Donner család, Kulcs és Gravír, Móher Imre, Skrihár József, és Witthalm Antal.

 

Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
Donner Kupa - 2020.
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu