Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Rockopera Kisbéren

2019. június 01. , szombat
Rockopera Kisbéren

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

FEHÉRLAPOSOK című rockopera Kisbéren!

Kisbéren, a Lovarda-tér ad otthont
2019. június 2-án 20 órai kezdettel a Fehérlaposok című rockopera bemutatójának.

 

A komáromi Magyarock Dalszínház megalakulása óta kiemelten kezeli a magyar történelem kevéssé ismert időszakainak feldolgozását, és bemutatását a nagyközönségnek zenés darabokon keresztül. Ennek a törekvésnek egyik legfontosabb eleme a Fehérlaposok című rockopera kulturális missziója is, mely az 1947-es felvidéki kitelepítésnek állít emléket a zenés színház eszközeit felhasználva.
Másik Lehel és Vizeli Csaba Fehérlaposok című rockoperája Varga Miklóssal, Csengeri Attilával, Laklóth Aladárral, Makrai Pállal, Gerdesits Ferenccel főszerepben nagy hiányt töltött be a magyar zenés darabok sorában, hiszen egy alig ismert történelmi kort jelenít meg. A darab egyáltalán nem illeszkedik a szórakoztató zenés előadások sorába, de ettől függetlenül nagyszerű utat járt már be a Felvidéken és rengeteg magyarországi településen is.
Kisbér Város Önkormányzatának ünnepi rendezvényére a belépés díjtalan.

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu