Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Március időjárása Kisbéren

2019. április 08. , hétfő

Összefoglaló az elmúlt hónap időjárásáról

Március középhőmérséklete 8,52 fok volt, ami 3,02 fokkal volt magasabb, mint a sokéves átlag.

 

Szeles, (a gyakran szemerkélő eső ellenére) csapadékszegény, igazán tavaszias márciusra tekinthetünk vissza. A hónap folyamán sokat sütött a nap és inkább csak március első felében esett némi csapadék, de ez is elenyésző volt. A gyakran erős, olykor viharos szél hamar felszárította a kevéske esőt, így 17-től tovább fokozódott az aszály. A szél a kiszáradt külterületi szántóföldek felszínéről többször hordta a kiporosodott földet, időnként még a levegőt is elszínezve…

 

A sok napsütésnek köszönhetően egyre melegebbek lettek a délutánok. A maximum hőmérséklet (árnyékban) több alkalommal meg is haladt a 20 fokot és a napi középhőmérséklet is többször 13 fok fölé emelkedett.

A szélső hőmérsékleti értékeket tekintve 21-én kissé csípős volt a reggel, -3,4 fokig csökkent 2 m-es magasságban a hőmérő higanyszála. A talaj felett 5 cm-en pedig 20-án -5,9 fok radiációs minimumot mértünk. A legmelegebb 17. és 24-én volt. Délután a hőmérséklet csúcsértéke (árnyékban 2 m-es magasságban) 21,2 fokig emelkedett.

 

Annak ellenére, hogy a naposabb délutánokon egészen kellemes volt az idő, olykor a reggelek még kissé hűvösek voltak. Azonban csak 5 alkalommal csökkent 2 m-es magasságban kissé 0 fok alá a reggeli hőmérséklet, a talajmentén viszont még 12 reggelen volt gyenge fagy.

 

Március folyamán 11 alkalommal esett mérhető (legalább 0,1 mm) csapadék, aminek összege 9,0 mm volt. Ez az átlag 19 %-a. Ebből 15-én 24 óra alatt egyszerre 2,4 mm eső esett. Márciusban már egyszer sem havazott.

 

A havi párolgás 68,9 mm volt. 21 nap fújt erős-, 9 nap pedig viharos szél.

Egy nap volt zivatar, köd, jégeső azonban nem fordult elő.

 

Bajkai Csaba s.k.
érd.esperes, plébános
a kisbéri csapadékmérő állomás vezetője és
az OMSZ társadalmi észlelője

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu