Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A 81-ES SZÁMÚ FŐÚTON

2018. október 05. , péntek
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A 81-ES SZÁMÚ FŐÚTONSAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A 81-ES SZÁMÚ FŐÚTONSAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A 81-ES SZÁMÚ FŐÚTONSAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A 81-ES SZÁMÚ FŐÚTON

2018. október 4.-én délután, sajtótájékoztató keretében mutatta be Lévai Imre rendőr őrnagy, a Kisbéri Rendőrkapitányság közrendvédelmi-, és közlekedésrendészeti alosztály vezetője – egyben a tábla készítője -, és Kiszely Virág (a tábla tervezője) azt a figyelemfelkeltő táblát, amelyet a 81-es számú főúton helyezett ki a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az alosztályvezető tájékoztatójában elmondta, hogy a megnövekedett baleseti statisztika késztette a rendőrséget arra, hogy a rendszeres rendőri jelenlét mellett egy figyelemfelkeltő táblát terveztessenek és készítsenek, melytől azt remélik, hogy az elhaladó járművezetőknek a táblára tett pillantással elég információt adnak az út megnövekedett baleseti veszélyességéről. A 81-es számú főút 81 km. és 300 méter hosszú. A három megye baleseti statisztikája szerint minden 7. km.-re jut egy haláleset, és minden 1,2 km.-re jut egy balesetben megsérülést személy.
Bíznak abban – fejezte be tájékoztatóját az őrnagy -, hogy a tábla kihelyezésével elérnek bizonyos fokú sokkoló hatást a gépjárművezetőknél, és ha csak egy balesetet is meg tudnak ezzel előzni, akkor már elérte célját a tábla kihelyezése.

 

A HÍD Tv felvétele megtekinthető ide kattintva!

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A 81-ES SZÁMÚ FŐÚTON
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A 81-ES SZÁMÚ FŐÚTON
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu