Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Kisbér Sportja Blog

2018. július 25. , szerda

AKINEK A SZÍVE A KISBÉRI KÉZILABDÁÉRT DOBOG”

Játékosként és egyben a csapat technikai igazgatójaként, majd szakosztályvezetőként vesz részt a kisbéri kézilabda napi életében Róth Lajos.

A ma is aktív sportoló, iskolás kora óta a városban él. A ’80- as évek közepétől Kisbéri GAMMA játékosaként dobta és ezzel egyidőben a Spartacusban is rúgta a labdát. Tehetsége, kitartása a kézilabda irányába sodorta a karrierjét. Habár 1997-2001 között még futballozott a megyei II. osztályban is, de 2000-től már a kézilabda NB2-ben játékosként és szakmai munkatársként tevékenykedett.

10 szezonon keresztül tagja volt az egykori másodosztályú klubnak. Három esztendő komáromi színekben eltöltött időt követően 2013-től sportvezetőként bizonyítja rátermettségét és mérnöki pontossággal vezeti a szakosztályt.
Amikor átvette a kézisek irányítását a klubnak nem volt utánpótlás bázisa.

A baráti társaságból álló csapat 2016-ban megérett arra, hogy lépnie kellene előre.
A vezetőség is merészet gondolt és a társasági adó bevételek, valamint az önkormányzat hű támogatása mellett „építkezésbe” fogtak. Újjászervezték az utánpótlást és együttműködési megállapodást kötöttek a Tatabányai KC-val, mely lehetőséget ad arra a feltörekvő generációnak, hogy Kisbér nevelő bázisa legyen egy élvonalbeli egyesületnek.

A helyi és körzeti iskola testnevelő tanárainak segítségével egy több tíz éves hiány áthidalását érte el a „vidéki fellegvár”. A Kisbéri KC 8 csapatában (melyből 5 utánpótlás csapat!!!) jelenleg 115-120 fő sportol.

A felnőtt edzéseket Róth Lajos; Imre Balázs és Fekete Ferenc tartják az utánpótlásért pedig Vadász Gergő (’bá) torna tanár úr a felelős, akinek a munkáját Dróthné Vörös Krisztina, Tóth Péter és Imre Balázs segítik.

Az egyesület a tatai Kőkúti Sasokkal is kötött fúziót. Ők egy utánpótlással nem rendelkező 21-24 év közötti korosztály, akik tervek szerint kiverekedhetik az indulási jogot az NB2-ban való szerepléshez. A Kisbéri KC 35-45 év közötti férfi versenyzői ugyan méltó ellenfelei az ifjoncoknak, hiszen többször le is győzték őket, de az elmúlt szezon bajnokságának III. helyezett csapatából többen 40 év felett vannak, akik már nem vállalnák az NB2 – ben való szerepléssel járó megterhelőbb edzéseket és utazásokat. Ők lassan befejezik aktív pályafutásukat, emiatt és részben azért, hogy a már a saját klubban nevelt fiatal tehetségeknek is legyen megfelelő alternatívájuk a sport folytatására, szükségünk volt az egyesületeknek a fúzióra.
Róth Lajos vallomása alapján egy mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen elindult az utánpótlás képzés. Tehetségeink méltó körülmények között vehetik fel a harcot bárkivel. Megújult a sportcsarnok, új kapuk és a rugalmas burkolat varázslatos környezetet teremt bárkinek, aki itt pályára lép.

A szakosztályvezető utolsó mondata a szülők felé szólt: „higgyék el, hogy a fiatalok a sport által többek lehetnek. Az egészséges életmódon kívül kitartást és akaraterőt is tanít számukra, aminek nem csak a választott sportágukban, hanem az életben is élvezni fogják a gyümölcsét”!

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu