A Magyar Kultúra Napja
2017. január 23. , hétfő
Kisbér, 2017. január 21.
Wass Albert Művelődési Központ
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak.
Így volt ez Kisbéren is, ahol „Születtem Magyarországon” címmel emlékeztek meg e jeles napról. Az estet a Táncsics Gimnázium diákjainak ünnepi köszöntő előadása nyitotta meg, majd a Vodku fiai zenekar, Cseh Tamás dalaiból összeállított ünnepi koncertje követte.
A zenekar tagjai:
- Bede Sarolta - ének, harmonika, furulya, kazo
- Bata István - gitár, ének
- Szabó Árpád - hegedű, mandolin, ének
- Takács Szabolcs - basszusgitár, nagybőgő
- Bakos Csaba - tapan, derbuka, cajon
- Nemes János - alt- és tenorszaxofon, fuvola, kaval, basszusklarinét
- Vázsonyi János - szoprán- és altszaxofon
A kisbéri koncerten Takács Szabolcsot, Bata Istvánt, Nemes Jánost és Szabó Árpádot láthattuk, hallhattuk.
A Vodku fiai célja, hogy megőrizze és életben tartsa Cseh Tamás dalainak üzenetét és hangulatát. 2010 óta számos budapesti helyszínen, tucatnyi vidéki városban valamint a külhoni magyar közösségek előtt is bemutatták folyamatosan változó, bővülő műsorukat.
A Cseh Tamás-est megszületéséről így vallanak a zenekar tagjai:
„Egy hideg téli estén összeültünk egy pesti kocsmában, kézbe vettük a gitárt, a bőgőt és a hegedűt, és Cseh Tamás dalait énekeltük. Megszólalt a Budapest, a Krakkói vonat, a Hatvanas évek, és tucatnyi más felejthetetlen dal. Sokan összegyűltünk, a tizenévestől a nyugdíjas korúig mindenféle emberek ültek a székeken, a földön vagy álltak a fal mellett. Körülnéztünk, és azt láttuk, hogy a szemekből eltűnt a korkülönbség, és furcsa szeretem-színe lett mindenkinek. Jó volt elmerülni ebben a másik valóságban, és reggel, kabátban ébredve az ágyon még ott csengett a fülünkben, hogy 'talán volt egy-két este...”
