Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Rendőrségi hírek

Folytatódik a Házhoz megyünk program

2016. október 18. , kedd

2015-ben indult a Rendőrség vagyonvédelmi programja, mely 2016 decemberéig folytatódik. A program lényege, hogy a Rendőrség, valamint az együttműködő partnerek, az AEGON Biztosító Zrt., a Polgárőrség és a Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara szakemberei személyesen adnak tanácsot az érdeklődőknek.

A kitelepülések időpontjait a következő táblázatban találják meg:

- Házhoz megyünk program (.PDF)


Elfogatóparancs volt ellene érvényben

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntett és hamis magánokirat felhasználásnak vétsége miatt folytatott büntetőeljárást egy 34 éves kisbéri lakos ellen.

A gyanúsítottat 2016. augusztus 2-án 16 órakor ellenőrizték a járőrök. A férfi egy olasz személyi igazolvánnyal és vezetői engedéllyel igazolta magát.

A rendőrök megállapították, hogy az okmányokon a férfi fényképe szerepel, azonban nem az ő adatait tartalmazza. A név és a születési dátum eltért a saját, valós adataitól.

A tettes a jármű tulajdonjogára vonatkozóan, egy valótlan tartalmú bérleti szerződést mutatott az intézkedőknek. Továbbá a cseh hatóságok körözése volt érvényben a gépkocsi ellen.

http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/helyi-hirek/elfogatoparancs-volt-ellene-ervenyben-8


Rendőrségi ajánlás

Rendőrségi ajánlás a mikrocenzus, más néven népesség-összeírás időszakára.
 
A mikrocenzus egy népesség-összeírás, amely két népszámlálás között követi nyomon a társadalmi folyamatokat mintavételes felméréssel. Az idei mikrocenzusra 2016. október 1. - november 8. között kerül sor.

Az összeírást az ország 2148 településén mintegy 440 ezer címen végzik el, ez a magyar háztartások 10%-át jelenti. A mikrocenzust törvény rendeli el, a mintába került lakásokban lakóknak kötelező válaszolni az alapkérdőívekre, amelyek a lakás és a személyi kérdőív. A mikrocenzus alapkérdőíveihez kiegészítő felvételek kapcsolódnak a következő témákban: a társadalom rétegződése, a foglalkozások presztízse, véleményünk saját jóllétünkről, az egészségproblémából fakadó akadályozottság, valamint a nemzetközi vándorlás.
 
A mikrocenzus adatfelvétele két szakaszban történik, az időszak elején interneten keresztül önállóan lehet kitölteni a kérdőíveket, ezt követően pedig számlálóbiztosok végzik az összeírást laptopok és tabletek segítségével.
 
Internetes önkitöltési időszak: 2016. október 1-9.
Összeírási időszak: 2016. október 10. - november 8.
 
Miről ismerhető fel a számlálóbiztos?
 
Magyarország területén 2016. október 10. és november 08. közötti időben a mintába került címeket számlálóbiztos keresi fel.
 
A számlálóbiztos magát számlálóbiztosi igazolvánnyal igazolja, amelyen szerepel a neve és az azonosítószáma.
 
A számlálóbiztosi igazolvány kizárólag a számlálóbiztos
személyazonosságát igazoló fényképes igazolvánnyal (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) együtt érvényes.
 
Az számlálóbiztosok személyét a Központi Statisztikai Hivatal 06-80-200-014 ingyenesen hívható, zöld számán ellenőrizhetik le!
 
További információ található a mikrocenzusról az alábbi oldalon: http://www.ksh.hu/mikrocenzus2016/
 
Kérjük minden esetben győződjön meg a számlálóbiztos személyazonosságáról!


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu