Nemzeti Összetartozás Napja

2016. június 06. , hétfő

Kisbér városa 2016. június 4-én este a Wass Albert Művelődési Központ színháztermében emlékezett meg a - 2010. évi XLV. törvénybe foglalt hivatalos nevén - Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából az országunk 1920. június 4-én történt darabokra történt székszakításáról.

Az ünnepséget Kőhalmi Endre, az intézmény vezetője nyitotta meg, majd Kele Márta tanárnő rendezésében egy szívszorító, néha könnyeket csalogató műsort láthattak a nézők a Táncsics Mihály Gimnázium Színjátszó Körének és a Langallik Néptáncegyüttes közös előadásában. Érdekes, újszerű és a nézők által is elismerésre méltó volt a diákok és a táncosok műsorainak eggyé szerkesztése, melyhez hasonlót még nem láttak a kisbériek.

Az est végén a jelenlévők együtt elénekelték a Himnuszt, majd Pongrácz Imre és felesége egy csokor virággal köszönte meg Kele Mártának ezt a csodálatos előadást.

Köszönjük a diákoknak és az együttesnek a kapott élményt!

VMB: Gyűlöllek téged...

Gyűlöllek téged, ezerkilencszázhúsz június négy.
Mint ahogy a hó gyűlöli a tavaszi napsütést,
Mint ahogy az ember gyűlöli az eljövő halált,
Mint ahogy a magyart gyűlölte akkor a világ.

Irigy, hazug és átkozott. Ilyenek döntöttek
egy árva nemzetről, melyet nem is ismertek.
Irigy, hazug és átkozott…egy gyáva világ,
Mely ítéletet mondott: a magyarnak halált!

S annyi összefonódó kezet szakítottak szét,
S annyi kincsre mondták: már nem a tiéd!
Múltunk ezernyi fényes csillagát köpték
szemközt, hogy haljon már végre meg e nép.

És lám, itt vagyunk, kicsinykén és csendesen,
A világ pedig üvöltheti, hogy ez lehetetlen.
Egy megrendelt koporsóból hol a halott?!
S kérdezik egymástól: Vajon ki lopott?!

Senki…ti urak, senki sem vitt el semmit.
Csak egy nemzet kérte az Ő Istenét,
Csak egy árva nép állt az üres koporsó felett,
S nem láttam mást, csak az összekulcsolt kezeket.

Gyűlöllek téged ezerkiláncszázhúsz június négy.
Gyűlöllek, hogy szerethessem nemzetem szívét,
Szerethessem, ki általad odaát is égeti a lángot,
Gyűlöllek, hogy kinevethessem az egész világot.

Hogy szemükbe nézve mosolyogjak rajtuk én,
Itt vagyunk már a száz évnek küszöbén,
És a kezek még mindig egymásba fonva,
Szenvedéllyel, könnyben borozgatva.

Kárpát-medencének minden kis szegletén,
Ahol e nemzetnek az éjben édes tüze ég,
S a világban bárhol gyúljanak a lángok,
Mert a magyar nemzet túlélte a világot.

(Molnár Balázs)