Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Ünnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumot

2016. június 06. , hétfő
Ünnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumotÜnnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumotÜnnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumotÜnnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumotÜnnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumotÜnnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumot

2016. június 3-án este ünnepélyesen átadták a Vállalkozók Sportegyesülete által működtetett Vágta Fitness centrumot. Sinkovicz Zoltán polgármester, az épületet hasznosító önkormányzat nevében köszöntötte a vendégeket, majd részletes tájékoztatást adott a Lovarda és épületegyüttesei hasznosításba vételétől a jelenlegi átadásig történtekről.

Elmondta, hogy az egyesülettel és annak vezetőjével Dr. Tamtom Péterrel egy korrekt kapcsolatot sikerült kialakítani, s biztosította őket arról, ha a szerződés feltételei teljesülnek, akkor hosszú távon számíthatnak a város támogatására, hiszen ez a beruházás csak így térülhet meg, majd sok sikert kívánt a működtetéshez. Dr. Tamtom Péter is köszöntötte a vendégeket, aki beszédében elmondta, hogy fél évvel ezelőtt még nem is gondolkodott azon, hogy fitness termet hozzon létre, csak miután olvasta az önkormányzat pályázatát, akkor fogant a gondolat, hogy a városi sport fejlesztését milyen jól segítené egy ilyen centrum létrehozása. Kitért arra is, hogy jelenleg az egyesületnek már öt szakosztálya van, akiknek a munkáját nagymértékben fogja segíteni ez a vállalkozás. Utolsó felszólalóként Stark Tibor, kétszeres olimpiai 8. helyezett és 1997-ben felnőtt Európa bajnok súlyemelő tartott pohárköszöntőt, aki gratulált az egyesületnek és vezetőjének és sok sikert kívánt nekik.

A beszédek után Dr. Vida Dóra, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Sinkovicz Zoltán polgármester és Dr. Tamtom Péter ünnepélyesen átvágták a szalagot, majd Dr. Tamtom Péter vendégül látta a megjelenteket.

A fotók egyértelműen bizonyítják, hogy egy európai színvonalú szolgáltatással bővült városunk, melyhez sok sikert és sok-sok vendéget kívánunk!

Ünnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumot
Ünnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumot
Ünnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumot
Ünnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumot
Ünnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumot
Ünnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumot
Ünnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumot
Ünnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumot
Ünnepélyesen átadták a Vágta Fitness centrumot
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu