Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

VÖRÖSKERESZT

Nyári tevékenységeink

2015. július 10. , péntek
VÖRÖSKERESZTVÖRÖSKERESZTVÖRÖSKERESZTVÖRÖSKERESZTVÖRÖSKERESZT

A nyári „uborkaszezon” számunkra nem a tétlenkedésre, „üresjáratokra” való időszakot jelenti…
Sőt! Megsokasodnak ilyentájt tennivalóink, csupán más irányban. Ez időben a gyermektáborok kerülnek előtérbe, szorosan együttműködve a kisbéri Családsegítővel, az ott dolgozókkal, akikkel már a múlt évben is eredményesen munkálkodtunk a táboroztatások kapcsán.

2015. július 6-án, hétfői napon délelőtt, Keréktelekire látogattunk, s települtünk ki, mint Vöröskereszt. Bár kinti programot szerveztünk a gyermekeknek labdajátékkal, a kánikulai hőség és árnyékos hely híján, a Művelődési Házban tartottuk programunkat. Beszélgettünk a Vöröskereszt tevékenységéről, bemutatót tartottunk AMBU babán újraélesztésről, valamint stabil oldalfekvés helyes alkalmazásáról. A gyerekek kipróbálhatták, gyakorolhatták e két fontos elsősegély alapműveletet. Levezetésként a „székfoglalót” játszottak zenére, jó hangulatban, sokat nevetve.

Aznap délután Vérteskethelyre is ellátogattunk, ahol a gyermektábor résztvevői ideális környezetben, hűs fák árnyékában labdázhattak  „négyes kidobót”, s utána játszva tanulhatták meg az újraélesztés  és stabil oldalfekvés elsősegély nyújtását.

Július 7-én, keddi napon Csépen jártunk, ahol is a Széber Panzió tulajdonosának jóvoltából, az ottani gyerektáboron résztvevők, igen színvonalas körülmények közt tölthették napjaikat. A húsz főt számláló táborozó gyermek lelkesen vett részt mind a labdajátékokban, mind a „Freddy” nevű AMBU babán való újraélesztés gyakorlás tekintetében. Nagyon ügyesek és okosak voltak, sorban fújták a hat kizáró okot stabil oldalfekvéshez, s játszva  gyakorolták is egymáson azt. A gyerekek már tudnak újraéleszteni! És Ön kedves Olvasó?

Ajándékképpen  mindhárom település táborozói Vöröskeresztes képregényt, és Vöröskereszt Totót kaptak ajándékba (megoldó kulccsal), melyet szüleikkel, testvéreikkel együtt, színezve, kitöltve, beszélgetve és játszva ismerkedhetnek a Vöröskereszt történetével, tevékenységével.

Más jellegű feladat is előtérbe került, az elmúlt hetek forgatagában. Jelentős átalakítást végzünk ruharaktárunkban, ahol kiselejtezésre került 420 (!) kg kiosztásra alkalmatlan használt ruha, melynek bezsákolása és elszállíttatása nem kis feladat volt. E helyütt is nagy köszönet Csótár Zoltánnak, a Városigazgatás Vezetőjének és beosztottjainak, akinek segítsége nélkül, nem tudom mihez kezdtem volna a 28 zsák ruha selejtezési gondjainak megoldásával!  S köszönet a Máltai Szeretetszolgálat együttműködésének, akik vállalták az elszállítást.

Nagy erővel készülünk kisbéri Nyári Táborunkra, előkészületeink zajlanak az öt napos, 29 gyermeket fogadó tábor színvonalas és tartalmas megvalósítása érdekében. Amint arról már korábban beszámoltam, július 27-31. között tartjuk táborunkat Kisbéren, a Lovarda területén. Mára összeállt a program lista is:

   - „Mini Magyarország” megtekintése

   - Kiskastély kiállítás -  tárlatvezetésen részvétel

   - Lovas kocsikázás Szakály Istvánnal

   - Kézműves foglalkozás Mónival, Kőszeginé Ildivel

   - Békási Imre „Militari” kiállításán – mindent kipróbálni, felülni rá!

   - nyugalmazott kisbéri nyomozó élménybeszámolója, történetei -
     Sulyok István

   - Elsősegély bemutató: újraélesztés, stabil oldalfekvés gyakorlás

   - lufi borotválás, vizes lufi kidobó, lég-csoki evés, székfoglaló 
     játékok

   - Limbó verseny

   - Zumba tánc - kortárs bemutató (Pánczél Tündi)

   - íjazás

   - Ácsteszéri Önkéntes Tűzoltók egész napos bemutatója 
     tűzoltással, és mindennel, ami csak belefér…Julcsival, Magdival

Nagy köszönet a közreműködőknek, akik élmény gazdaggá teszik részvételükkel a táborozók ottlétét!

Nyári Táborunk önkéntes segítőiként köszöntjük a kisbéri Táncsics Gimnázium diákjait, akiknek ezzel leigazoljuk óráikat az ötven órás „Közösségi Szolgálat” keretében.

   - Deák Rebeka
   - Körmendi Kata
   - Nagy Eszter
   - Vincze Viktória

Remélhetőleg mindannyian gyarapodnak jótékony tapasztalatokkal, melyeket kamatoztathatnak további életútjuk során, és majdan jó érzéssel tekintenek vissza, a velünk eltöltött napok élményeire!


Szeretettel üdvözöl minden kedves Olvasót:

 

Bakos Ildikó
MVK Kisbér Területi vezető

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu