Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Kultúra

Miért éppen Skócia?

2013. június 21. , péntek
A Jászai Mari Színház, Népház és az Új Forrás Kiadó közös rendezvénye 2013. július 9., 19 óra Jászai Mari Színház, Népház Klubszínpad Gareth Dickson skót énekes, gitáros lemezbemutató koncertje (Quite A Way Away)

Szerencse Rozália olaj- és selyemfestményeiből nyílt kiállítás

2013. május 24. , péntek
Május 10-én 17 órakor ünnepélyes keretek között nyílt tárlat Szerencse Rozália olaj- és selyemfestményeiből. A kiállított festmények május végéig megtekinthetőek a Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár kiállítóterében.

KIÁLLÍTÁS!

2013. május 17. , péntek
Lovas Lajosné Szerencse Rozália, Kisbérről elszármazott képzőművész realista olaj- és selyemfestményeiből nyílt tárlat május 10-én a Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár kiállítóterében.

Egy csók és más semmi, avagy újfent színházi előadás Kisbéren

2013. május 10. , péntek
Május 11-én, szombaton 18 órai kezdettel a veszprémi Pannon Várszínház Egy csók és más semmi című zenés komédiáját láthatják a Wass Albert Művelődési Központ színháztermében. Az Eisemann – Békeffi – Halász trió örök klasszikusa ismét életre kel, ezúttal a színpadon. Jegyek kaphatók 2000 és 2500 Ft-os áron a könyvtárban. A színdarab pikantériája, hogy Dr. Sáfrány szerepét az igazán karakteres és tehetséges színésznő, Egyed Brigitta ölti magára.

KIÁLLÍTÁS!

2013. május 06. , hétfő
Lovas Lajosné Szerencse Rozália, Kisbérről elszármazott képzőművész realista olaj- és selyemfestményeiből nyílik tárlat május 10-én a Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár kiállítóterében. Az ünnepélyes megnyitóra 17 órakor kerül sor, amire sok szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket.

SZÍNHÁZI ELŐADÁS

2013. április 26. , péntek
A Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár soron következő színházi előadása az Eisemann – Békeffi – Halász trió örök klasszisa az Egy csók és más semmi című zenés vígjáték.

KISKASTÉLY

2013. április 19. , péntek
Tisztelt Érdeklődők!

Április 15-től ismét kinyitott a Kiskastély épületében található városi helytörténeti múzeum.

Meghívó

2013. április 19. , péntek
2013. április 20. szombat, 18.00 WAMK színházterem Táncsics-gála

Színházi előadás volt a WAMK-ban

2013. április 19. , péntek
A múlt hét szombatján, április 13-án a Wass Albert Művelődési Központban vendégeskedett a Körúti Színház és csapata. Az idén először került megrendezésre városunkban nagyszínházi előadás, amire a jegyek zöme már április elejére elfogyott. A kedves nézők Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátékát nézhették meg, olyan színészek előadásában mint Koncz Gábor, Kautzky Armand, Frajt Edit és Pikali Gerda. A darab alatt alig akadt olyan pillanat, amikor a közönség nem dőlt volna a nevetéstől. Mindehhez hozzá járult a nagyszerű szövegkönyv és a színészek fergeteges játéka.

Meghívó

2013. április 12. , péntek
Minden kedves érdeklődőt, hajdani és jelenlegi Táncsicsost szeretettel várunk a 2013. április 20. szombaton, 18.00 órakor, a WAMK színháztermében megrendezendő Táncsics-gála alkalmából!
Közreműködik a gimnázium színjátszó köre, valamint énekkara.
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu