Kisbér város hivatalos honlapja
           
Pedagógusnapi ünnepség a Wass Albert Művelődési Központban

2015. május 29. , péntek
Pedagógusnapi ünnepség a Wass Albert Művelődési KözpontbanPedagógusnapi ünnepség a Wass Albert Művelődési KözpontbanPedagógusnapi ünnepség a Wass Albert Művelődési KözpontbanPedagógusnapi ünnepség a Wass Albert Művelődési KözpontbanPedagógusnapi ünnepség a Wass Albert Művelődési KözpontbanPedagógusnapi ünnepség a Wass Albert Művelődési Központban

2015. május 28-án délután tartotta Kisbér városa a pedagógusnapi ünnepségét, melyet Sinkovicz Zoltán polgármester ünnepi beszéde nyitott meg. Beszédében utalt arra, hogy Magyarországon e nap megünneplésére először 1952-ben került sor.

A világ minden táján megemlékeznek azokról az emberekről, akik az életüket annak a hivatásnak szentelik, hogy gyermekeinknek, a következő generációknak átadják az emberiség közös tudáskincseit. A gyógyítás mellett a legnemesebb feladatra vállalkoznak, hiszen a gyermekeket, fiatalokat tudásra, szívbéli jóságra tanítják, miközben saját tudásukat és jóságukat osztják meg velük és a mindennapokban példaként állnak előttük, mert a pedagógus nem csak tanár és nem csak nevelő, hanem példakép is. Nevelőink személye beivódik a tanulók személyiségébe. Válhatunk bármivé az életben, ezen életutunk alapjait tanáraink, nevelőink munkája határozza meg. Ebben rejlik az óriási felelősségük, hiszen a munkájukon múlik, hogy milyen emberekké válunk. Kevés más olyan munka van, ahol sok a kudarc és erőfeszítés, de sok lehet a siker is, ahol sok kellemes és kellemetlen meglepetés éri az embert. Kevés olyan munka van, ahol ilyen nagy hatása lehet egy-egy jó vagy jókor kimondott szónak, ami a tanulót talán egész életén át elkíséri. Tisztelettel gondolunk vissza tanárainkra, akik megérintették lelkünket. Beszéde végén a polgármester megköszönte Kisbér Város Önkormányzata nevében a Gyöngyszem Óvoda, a Petőfi Sándor Iskola, a Táncsics Mihály Gimnázium és Bánki Donát Szakképző Iskola pedagógusainak, óvónőinek, dadáinak, tanítóinak, tanárainak és dolgozóinak egész éves munkájukat. Az ünnepi beszéd után a Gyöngyszem Óvoda hántai tagintézménye Micimackó csoportjának műsorát láthatták a megjelentek, majd a polgármester átadta az intézményvezetők javaslata alapján a díjazottaknak az ajándékokat, valamint köszöntötte a nyugdíjba vonulókat, egy fő arany diplomást és egy fő gyémánt diplomást. Komlósi Krisztina moderátor minden egyes díjazottnak ismertette életútját, pályafutását és érdemeit.

Díjazottak lettek:

Óvoda: Csőréné Ladányi Edit, és VargánéTóth Ildikó

Általános Iskola: Csaba Lajosné

Szakközépiskola: Vindich József

Gimnázium: Iványiné Kele Márta

Arany diplomás Lattenstein Jánosné, gyémánt diplomás pedig Földesi Antal lett.

Nyugdíjba vonult Biczó Lászlóné, Szabóné Fehér Julianna, Jungvirth Andrásné és Kállai Ferenc.

Az ünnepséget a Táncsics Mihály Gimnázium tanulóinak előadása zárta.

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu