Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval

2015. május 29. , péntek
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóvalNemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval

2015. május 28-án 11:15 órakor, a kiadott időpontban pontosan érkeztek a Nemzeti Bor Maraton futói Kisbérre, ahol a lakott terület kezdete táblánál Sinkovicz Zoltán polgármester várta őket és csatlakozott a menethez a Zsivótzky Gyula sportcsarnokig. Csatlakoztak a futókhoz menet közben a város oktatási intézményeinek tanulói is.

A sportcsarnoknál felállított színpadon a polgármester köszöntötte a maraton résztvevőit és átadta nekik az érmeket és az ajándékokat, köztük a kisbéri Mészáros Petrának is, aki Pannonhalmától futotta végig a távot. A rövid pihenő alatt frissítő itallal és szendvicsekkel kínálták a futókat valamint az Ászári Körzet Hegyközség borászai és pincészetei kínálták boraikat a megjelenteknek, majd a helyi néptáncos gyerekek adtak rövid műsort. A pihenő után a polgármester, miután elsütötte a start pisztolyt, ismét csatlakozott a futókhoz és elkísérte őket a lakott terület vége tábláig.

„Arra koccintottunk, hogy együtt ünnepelünk. Hogy együtt fut a nemzet.½

Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
Nemzeti Bor Maraton kisbéri megállóval
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu