Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Nemzetközi kisbéri siker

2015. május 20. , szerda
Nemzetközi kisbéri sikerNemzetközi kisbéri sikerNemzetközi kisbéri siker

Hazaérkezett Jámbor Vilmos és csapata, akik részt vettek a Royal Windsor Horse Show nemzetközi versenyen. Ez volt az első alkalom, hogy a Magyar Lehel és Britt Alexnadres cég közösen indított versenyzőt Európa legjelentősebb lovas eseményén.

A stand megmutatta, hogy mire képesek a kisbéri és boroughbridgi munkatársak. Nem messze a vásártól volt a Lehel csapat tábora. Jámbor Vilmos és csapata a póni négyes fogat kategóriában vett részt a versenyen. A világbajnok Bram Chardon felügyelete mellett készültek, a fogat eddigi legjobb szereplésére. A díjhatáson Jámbor Vilmos volt az első induló, aki remek teljesítményével ebben a számban a harmadik helyen végzett. A póni négyes fogatok összetett versenyét a világbajnoki címvédő holland Bram Chardon nyerte, aki legyőzhetetlennek bizonyult. Mind a három versenyszámot megnyerte, és 20 ponttal teljesített jobban a végig második helyen álló belga Tinne Baxnál. Összetettben Jámbor Vilmos végzett a harmadik helyen. A szintén magyar versenyző Palkovics Dávid összetettben az ötödik helyen zárta a Royal Windsor Horse Show póni négyes fogatok összetett versenyét. A díjat nem más, mint Fülöp Herceg adta át, ahol jelen volt Erzsébet királynő is. Ettől ez az eredményhirdetés még különlegesebb lett. Kisbér méltón büszke lehet a csapatra! Gratulálunk!

Nemzetközi kisbéri siker
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu