Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Egy mozgalom, ami több figyelmet érdemelne…

2014. szeptember 19. , péntek
Egy mozgalom, ami több figyelmet érdemelne…Egy mozgalom, ami több figyelmet érdemelne…Egy mozgalom, ami több figyelmet érdemelne…Egy mozgalom, ami több figyelmet érdemelne…

Hosszú évek óta a legjobb kezdeményezésnek örülhettünk az elmúlt évben, amikor a város önkormányzata megalapította a „Tiszta udvar rendes ház” díjat.
Nekem személyesen is nagyon tetszett az ötlet, ezért szívesen fogadtam a felkérést, hogy vegyek részt a bírálóbizottság (zsűri) munkájában.
A rendelet megjelenése után ezen a fórumon, a városi hírlevélen olvashatták a felhívást, jelentkezésre biztatva az ingatlan tulajdonosokat.
A felhívás sikeresnek bizonyult, mert rövid idő alatt csaknem húsz háztulajdonos jelezte részvételi szándékát.

Az idei évre azt javasoltuk, hogy legyen korábban közzé téve a felhívás, hogy több idő legyen a felkészülésre. Sajnos ez nem valósult meg, ezért nagyon kevés idő volt a jelentkezés megfontolására.
Ennek ellenére tizennégy ingatlan tulajdonos jelentkezett vagy jelölés alapján vállalta a „megmérettetést”.
Az elmúlt évben tíz lakóingatlan tulajdonos részesült díjazásban, ami egy tízezer forintos vásárlási utalványból és egy „Tiszta udvar rendes ház” feliratot tartalmazó táblából ált.
A kihelyezett táblákkal találkozhatunk városunk utcáin sétálva, de Hánta városrészben is.
A rendelet alapján az idén csak öt díj kerül kiosztásra, hasonló tartalommal. Bízzunk benne, hogy a jövőben több figyelem és szervezőmunka segíti majd a mozgalom kiszélesedését. Mert ez a mozgalom kiléphet a kiskertek kerítései mögül, a város közterületeire, utcáira és akkor díjazottak leszünk mindnyájan, Kisbér és Hánta lakói, mert miénk lesz az egyik legszebb település.
A bírálóbizottság nevében, szeretnék köszönetet mondani minden pályázónak a szíves, nagyon kedves fogadásunkért. Sok élményben volt részünk, sokat tanultunk, sok ötletet gyűjtöttünk.
 
Köszönjük!

 

Meretei János

  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu