Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

A Széchenyi utcai járdaszakasz felújítása

2014. szeptember 07. , vasárnap
A Széchenyi utcai járdaszakasz felújításaA Széchenyi utcai járdaszakasz felújításaA Széchenyi utcai járdaszakasz felújításaA Széchenyi utcai járdaszakasz felújításaA Széchenyi utcai járdaszakasz felújítása

Már régóta esedékes volt a Széchenyi utca, Áruháztól a pékségig terjedő járdaszakaszának felújítása. A járda katasztrofális állapota miatt a kisgyermekes családok nem tudták rázkódásoktól mentesen végigtolni rajta a babakocsit, a kiálló betondarabok, gödrök, egyenetlenségek miatt pedig számos alkalommal történt kisebb-nagyobb baleset, személyi sérülés és anyagi kár.

Kisbér Város Önkormányzatának Képviselő-testülete idén áprilisban úgy döntött, hogy nem halogatható tovább a felújítás, mivel a lakosság biztonságos közlekedésének feltételei már nem voltak biztosítva. Ennek megfelelően megszületett a testületi határozat a járdaszakasz rekonstruálásáról.

A teljes felújításból 1.646.000 Ft-ot Kisbér Város Önkormányzata vállalt magára. A fennmaradó részt az érintett szakaszon található bolttulajdonosok biztosították, szép példáját mutatva a helyi vállalkozások és az Önkormányzat együttműködésének.

A felújítást még iskolakezdés előtt be kívántuk fejezni, hogy a gyalogosforgalom elől elzárt területek miatt ne kényszerüljenek a gyermekek az úttesten való közlekedésre. Ennek megfelelően július végén megtörtént a munkaterület átadása. A munkálatok végig a tervezett ütemben haladtak, a teljes szakasz felújításával elkészültek két hét leforgása alatt. A megújult, esztétikus és egyben balesetmentes közlekedést szolgáló járdaszakasz két helyi vállalkozó, Krebsz József és Törzsök Attila csapatának keze munkáját dicséri.

Kisbér egyik legforgalmasabb gyalogútjának rendbetétele az Önkormányzat következetes városfejlesztési munkájának része, melynek során egy korszerű, biztonságos közlekedést garantáló városközpontot kívánunk kialakítani, amely minden tekintetben a kisbéri polgárok érdekeit és megelégedését kívánja szolgálni.


A felújítási munkák és az elkészült járdaszakasz néhány részletét a mellékelt képeken tekinthetik meg.

Kisbér, 2014. szeptember 5.


Peresztegi László
pályázati és közbiztonsági referens

A Széchenyi utcai járdaszakasz felújítása
A Széchenyi utcai járdaszakasz felújítása
A Széchenyi utcai járdaszakasz felújítása
A Széchenyi utcai járdaszakasz felújítása
A Széchenyi utcai járdaszakasz felújítása
A Széchenyi utcai járdaszakasz felújítása
A Széchenyi utcai járdaszakasz felújítása
A Széchenyi utcai járdaszakasz felújítása
A Széchenyi utcai járdaszakasz felújítása
A Széchenyi utcai járdaszakasz felújítása
A Széchenyi utcai járdaszakasz felújítása
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu