Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Városi gyereknap

2014. május 23. , péntek
Városi gyereknapVárosi gyereknapVárosi gyereknapVárosi gyereknapVárosi gyereknapVárosi gyereknapVárosi gyereknapVárosi gyereknapVárosi gyereknapVárosi gyereknapVárosi gyereknap

Május 18-án rendeztük meg az idei Városi Gyereknapot. Az elmúlt hét rossz időjárása miatt kérdéses volt, hogy a rendezvényt meg tudjuk-e tartani a szabadban, de végül az időjárás kegyes volt hozzánk és szép, napsütéses időben várhattuk a csemetéket a gyereknapi programokra. A lovarda előtt felállított színpadon 3 órától kezdődtek a műsorok.

Elsőnek a szeptemberben újjáalakult Royal Mazsorett kis és nagy csoportja mutatkozott be. A műsorszámok után egy kis interaktív bemutatót tartottak. Bárki felmehetett a színpadra és kipróbálhatta, hogyan kell fogni a botot, milyen csuklómozdulatokat kell tenni, illetve hogyan kell menetelni. Kedves látványt nyújtott, ahogy a maga is még javában tanuló kislány tanítja a másikat. A mazsorett csoport után az Angyali Boszorkák produkciója következett. A modern táncosok kis és nagy csoportja is fellépett, a kicsik tündériek voltak, a nagyok pedig már szinte hibátlanul adták elő a táncokat. Mivel a tánccsoport szívesen várja az új tagokat, ezért az interaktív rész itt sem maradhatott el. Hullámné Csapó Éva vezetésével az összes korosztály a színpadra vonult és úgy próbálták megszólítani a közönségben ülő gyerekeket és szüleiket. Sokan kedvet is kaptak egy ritmusos kongás táncra. A fő műsorszám előtt Bartha Melinda zenés kisgyermekeknek szóló műsorát láthatták a nézők, aki gitár és furulya kísérettel is előadta a gyermekdalokat, mondókákat. Néhány egyszerű, ámde nagyszerű tippel el is látta az anyukákat, hogyan lehet a legkisebbeknek is élvezetesen előadni és tanítani a dalokat. A főműsorszám természetesen az öt órakor kezdődő Szinetár Dóra gyerekműsora volt. Szinetár Dóra kedvessége és egyszerűsége mindenkit lenyűgözött. Először híres mesefilmek zenéit hallhattuk tőle, majd gyerekdalokkal folytatta a sort. A gyerekeket meginterjúvolta a művésznő, ki milyen állathangot ismer, majd felhívta őket a színpadra egy közös táncra, amit egy kis tánctanulás előzött meg. Végezetül musical dalok zárták az előadását. A lurkóknak nagyon tetszett az előadás, a műsor végeztével még autógrammok osztására is jutott idő. A gyereknap zárásaként a kisbéri néptánccsoport lépett fel. Öröm volt látni, hogy a gyerekcsoport fellépésről fellépésre mennyit fejlődik. Szóló, páros és csoportos táncokkal készültek a nagyérdeműnek, akik csak ámultak a fantasztikus előadáson.

Egész napos rendezvényeink közül talán a legsikeresebb a kézműves sátor volt, ahol arcfestés, korongozás, karkötő fonás és papírsárkány készítés közül választhattak az érdeklődők. A kerékpáros akadályversenyen is sok gyermek részt vett. Három kategóriában hirdettek győztes a verseny végeztével. Az óvodás korosztályban különdíjban részesült Molnár Dávid, a harmadik helyet Kis Kornél, a másodikat Győrfy Ákos, míg az első helyett Kis Olivér szerezte meg. Az alsós tagozat korcsoportjában Szabó Zsombor harmadik helyezést, Kuczin Petra második helyezést, Molnár Csanád pedig első helyezést ért el. A felső tagozatosok közül harmadik lett Kiss Bianka, második Bocska István, első pedig Palotás Péter. Gratulálunk a versenyzőknek és a díjazottaknak. Az előző évekhez hasonlóan idén is kitett magáért a Máltai Szeretetszolgálat Kisbéri Csoportja, ugyanis közel 1500 palacsintát sütöttek meg a vasárnap délelőtt folyamán, hogy a gyerekek a Máltai palacsintázóban jóllakhassanak. A palacsinta mellé természetesen szörp is járt. A kisbéri vöröskeresztnek hála volt légteke és vöröskeresztes totó is, ami óriási sikert aratott a gyerekek körében. A szokásoknak híven a légvárnál és az óriáscsúszdánál volt a legnagyobb tömeg. A rendezvény végeztével, este felé is sokan használták még a csúszdát.

A nap végeztével nagy kő esett le a szívünkről, látva, hogy a gyerekek felhőtlenül szórakoztak, élvezték a felkínált programokat, illetve a színpadi produkciókat. Reméljük minden résztvevő boldogan és jókedvűen tért haza a városi gyereknapról. Mi pedig köszönjük az önzetlen támogatást segítőinknek, akikre évről évre lehet számítani. Nélkülük nem tudtunk volna ilyen problémamentesen és színvonalasan megszervezni a gyereknapot. Még egyszer köszönet a támogatóknak: Békási Imre, Belány Róbert, Greinerné Ábrahám Erzsébet, Harmath Attila. Kisbéri Erdészet – Greiner József , Lehelvári Pál, Máltai Szeretetszolgálat Kisbéri Csoportja, Mánomics Tamás, Pászti István és Pásztiné Ács Edit, Petőfi Sándor Általános Iskola tanárai. Spartacus SE – Nagy Dániel, Táncsics Mihály Gimnázium tanulói, Városigazgatóság – Csótár Zoltán és munkatársai, Vöröskereszt Kisbér Területi Szervezete – Bakos Ildikó és munkatársai.

Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
Városi gyereknap
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu