Kisbér város hivatalos honlapja
           
       

Galéria

Államalapításunk és az Új Kenyér Ünnepe

2018. augusztus 21. , kedd
Kisbér-Kiskastély, 2018. augusztus 20. A teljes ünnepség meghallgatható a "Kisbér Város" csoport facebook oldalán és a város honlapján.

EUROPEAN CHAMPIONSHIPS 2018

2018. augusztus 17. , péntek
ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ !

Kisbér-Ászár Fiatal Hajtók Európa-Bajnoksága

2018. augusztus 15. , szerda
2018.08.15.- 08.19

Megkezdődtek a tanműhelyi felújítási munkálatok

2018. augusztus 15. , szerda
Az ablakcsere a végéhez közeledik.

Lassan befejezik a Bánki Donát Szakközépiskola Tanműhelyében az ablakcserét, már csak az eleje és a vége van hátra.
A valamivel több, mint 50 milliós beruházás folytatásaként a homlokzati szigetelés következik.

Kisbérhez kötődő siker született a 2018-as Kisbér díjban

2018. július 31. , kedd
A Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatójának Pécsi István úrnak a meghívására az idén már harmadik alkalommal vehettem részt a galopp-pályán az egykori Kisbéri Méneshez kötődő futamokkal megrendezett versenynapon, ahol a fő verseny a Kisbér díj győzteseinek adtam át városunk képviseletében különdíjat.

KISBÉRI NAPOK - 2018 - MADÁRKIÁLLÍTÁS

2018. július 30. , hétfő
2018. JÚLIUS 28.-29.

KISBÉRI NAPOK - 2018 - WINNERS ELEMENTS HIP-HOP CSOPORT

2018. július 30. , hétfő
2018.Július 28. Köszönjük a csoportnak, hogy ismét megmutatták profi tudásukat. Talán ez az egyetlen műsorszám, amely valamennyi generációnak nagy élményt nyújt. Gratulálunk a "Kicsiknek" is, akik profizmusukkal utolérték a "Nagyokat." További munkájukhoz sok sikert kívánunk.

KISBÉRI NAPOK - 2018 - DONNER LABDARÚGÓ KUPA GYERMEKEKNEK

2018. július 30. , hétfő
2018. JÚLIUS 28.

KISBÉRI NAPOK - 2018 - EGYÉNI SAKKVERSENY

2018. július 30. , hétfő
2018. JÚLIUS 28.

KISBÉRI NAPOK - 2018 - LEANDER KIÁLLÍTÁS

2018. július 30. , hétfő
  • Elérhetőségek
  • Galéria
  • Kultúra
  • Látnivalók
  • Munkalehetőségek
  • Sport
  • Szálláshelyek
  • Testületi ülések
  • Videók
  • Városi KönyvtárWass Albert Művelődési Központ
    Kisbér Város Önkormányzata - 2870 Kisbér, Széchenyi u. 2. - Telefon: (+36 34) 552-002 - E-mail: titkarsag@kisber.hu